Évente párszor azért összegyűlik nálunk a nagy rokonság, most épp egy ballagás megünneplésére voltunk hivatalosak a szomszéd település egyik vendéglőjébe. Már rég jártam itt, és a família egy részét se láttam néhány hónapja, úgyhogy örültem az alkalomnak, az ünnepelt pedig különösen közel áll a szívemhez, szóval jó élmény volt ez a nap. Noha mindig van egy-két érdekes momentum, amit utána kibeszélünk a testvéreimmel, összességében hálás vagyok a tágabb rokonságért is – jól kijövök mindenkivel. Na és az ételek is mennyeiek voltak, mint mindig. Szeretem ezt a vendéglőt, de még jobban szeretem az asztal körül kialakuló beszélgetéseket. Még ha fárasztó is tud lenni a nagy zsizsegés, hazatérve mindig úgy érzem, több lettem valamivel – és itt nem a kajától duzzadó hasamra gondolok.
Ez alkalommal nagyon jó tippet kaptam a hamarosan induló vállalkozásommal kapcsolatban: korábban még nem hallottam a székhelyszolgáltatásról, de az, hogy a rokonom ajánlására szétnéztem a szekhelycentrum.hu-n, egészen új lehetőségeket nyitott meg előttem. Az oldal mögött álló cég, a Gross Office Kft. ugyanis azzal foglalkozik, hogy a céges életet megkönnyítse mindenféle vállalkozások számára, azzal, hogy nemcsak székhelyt, hanem ehhez kapcsolódóan székhelyszolgáltatást is biztosít. A teljesség igénye nélkül a szolgáltatás tartalmazza a nyilvántartás vezetését, a levelek és egyéb postai küldemények kezelését, a hatóságok fogadását és az esetleges kényszerintézkedések tűrését. Eközben mi akár az ország másik felében is tehetjük a dolgunkat, nincs szükség a jelenlétünkre, és nem kell ingáznunk sem a helyszínre. No de hová tehetjük székhelyünket a Gross Office Kft. közreműködésével? Weboldalukon, a szekhelycentrum.hu-n megismerhetjük az újlengyeli és a budapesti csomagajánlatukat is – annyit mondhatok, hogy egyikkel sem járhatunk rosszul. A Gross komoly szakmai múltra tekint vissza, ügyfeleik magas száma pedig valósággal letaglózó. Számomra nemcsak a szerettem ajánlása, de ez is egyfajta garancia arra, hogy nem teszünk rossz lóra, ha székhelyszolgáltatásukat választjuk.
Honlapjukon több telefonszám, valamint egy kapcsolatfelvételi űrlap is fellelhető, melynek segítségével megkeresést kérhetünk a Grosstól, és feltehetjük kérdéseinket. A form nevünk és e-mail-címünk megadása után az „Üzenet” rubrikában biztosít lehetőséget az észrevételeink, dilemmáink megosztására. Én a telefon híve vagyok, de ez is egy praktikus megoldás lehet.
Ha a te érdeklődésedet is felkeltette a székhelyszolgáltatás – csakúgy, mint az enyémet -, akkor irány a szekhelycentrum.hu a részletekért. Lehetetlen ugyanis visszaadni a sok hasznos tudnivalót, amit az oldalon találhatunk, pláne az érdekes blogbejegyzések tartalmát, ezért mindenképpen megéri ellátogatni a felületre. Bízom benne, hogy hasznos tippet tudtam adni minden sorstársnak – én pedig nem szeretnék sokat várni, hamarosan belevágok a cégalapításba, és a székhelyszolgáltatást is tervezem igénybe venni.