Cégvezetőknek is jár a segítség: Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel

A kedvenc éttermem vezetőjével sokat szoktunk beszélgetni, hiszen mondhatni törzsvendégnek számítok. Ők is egy kisvállalkozásból nőtték ki magukat és bizony nem kis stresszel jár egy cég vezetése. Ebben segít a Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel. Ők egy olyan cég, akik székhelymenedzsmenttel foglalkoznak segítve ezzel induló vagy akár régóta működő vállalkozások teendőit.

Minden vállalkozásnak el kell döntenie, hogy pontosan hova szeretné a székhelyét helyezni. Ez természetesen, akárcsak minden más, több szempontból is jelentős. A cég a honlapján felsorolja a legfontosabb megfontolandó dolgokat, ha székhelyáthelyezésről beszélünk. Elsőnek például fontos tisztában lenni a cég aktuális iparűzési adó alapjával, ami nem más mint az adóalap nem a társasági adóalap és nem is a sokak által hivatkozott teljes árbevétel. Ezek után fontos utánajárni hogy létezik-e a cégnek telephelye, illetve székhelye, ami a székhelyáttétel után Újlengyelen kívül esne. Újlengyel egy Pest megyei település, ahol a cég az elmúlt évek során nyitott egy irodát és nem véletlenül. Újlengyelen ugyanis 0%-os az iparűzési adó és a település önkormányzata ezen nem is kíván változtatni. Így a település rengeteg multinacionális cég székhelyeként van számontartva és a Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel is ajánlja ügyfeleinek.

A cég 11 évvel ezelőtt nyitotta meg első irodáját Budapesten. Ezalatt a több mint egy évtized alatt pedig folyamatosan nőtt. Napjainkban a cég már több címen is megtalálható Budapesten, a Duna mindkét partján, így mindenki számára könnyen elérhető távolságban. Az online ügyintézés sok időt megspórol minden ügyfélnek, a hivatalosan online felületen pedig található egy tájékoztató a szerződésmenetéről. Ez a hat pontból álló tájékoztató pontos leírást ad minden érdeklődőnek, aki gondolkodik a cég szolgáltatásainak igénybevételéről. De mik ezek pontosan?

Például az Újlengyelen található iroda rengeteg munkát elvégezne a cégvezető helyett. Ebbe beletartozik a cégtábla kihelyezése, amin jól látható a cég neve. Mindennemű postai levelek átvétele, illetve archiválása szintén a cég dolgai közé esik. A székhelyszolgáltatásról rendelkező 7/2017. IM rendelet kötelezővé teszi, hogy minden ügyfél értesítve legyen 24 órán belül. Ennek eleget téve a cég nem csupán postai, de elektronikus úton is. Az elektronikus archiváláshoz szükséges szkennelést is ők intézik. Az esetleges hatósági ellenőrzések intézése és fogadása szintén a cég felelőssége. A 11 éves gyakorlattal rendelkező székhelyszolgálatnak rengeteg tapasztalata van a hatósági intézkedésekkel, így nyugodtan rájuk lehet bízni a hasonló eseteket. Náluk alapvető, hogy a szükséges ellenőrzések törvényszerűen és gondtalan le tudjanak zajlani.

A hatósági kényszerintézkedéseket a cég eltűri bármilyen végrehajtási cselekményről legyen szó. Mivel ez sok cég esetében megtörténik, ezért is érdemes székhelyszolgáltatóhoz fordulni, hogy a vállalkozás a megfelelő módon működjön. Emellett az újlengyeli iroda külön tárgyalót biztosít minden egyes ellenőrzéshez vagy akár tárgyaláshoz, így nem szükséges annak bérlése sem. Akárcsak az iroda bérlése, mivel a székhelyen nem szükséges adminisztráció fenntartása, így irodabérlésre sem kell költeni. Ez bizony rengeteget spórol a cégnek.

Az expressz sem véletlenül szerepel a cég nevében, ugyanis a befogadói nyilatkozat akár már 1 órán belül elkészülhet. Abban az esetben ha egy cég szerződne szeretne, de nem rendelkezik saját ügyvéddel, semmi gond. A Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel ugyanis több ügyvédi irodával ápol közeli kapcsolatot, így szívesen segít abban, hogy minden ügyfele a megfelelő jogi reprezentációban részesüljön.

Egy cégvezetése nem egy egyszerű feladat, viszont nem szabad, hogy a felelősség és a stressz elvegye a motivációt. A kedvenc éttermem nélkül például nem tudom mihez kezdenék! éppen ezért ha van egy jó ötleted és segítségre van szükséged válaszd a Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel-t!