Utasbiztosítás nélkül sehova!

Épp egy finom ebéd mellett tervezgettük épp, hogy milyen csodás programokban lesz részünk a Spanyolországi utunk során, amikor a párom nekem szegezte a kérdést: “Az utasbiztosítást már megkötötted, ugye?”
Hát nem, eszemben sem volt, hogy őszinte legyek, pedig valóban óriási felelőtlenség lenne anélkül elindulni egy ilyen hosszú útra.

Már hosszú ideje a Pannon Safe oldalán szoktam ezeket elintézni. Ebben a cégben megbízom, több biztosításunk is általuk köttetett. 20 éves tapasztalatuk és ügyfélközpontúságuk meggyőzött annyira, hogy nem is keresnék mást. Szerencsére utasbiztosítás terén nem kellett még kárt intézni, de a lakásbiztosításos kárbejelentés esetén gördülékenyen és gyorsan sikerült lezongorázni az ügyet, és a kifizetett összeg is megfelelő volt.

Szerencsés vagyok, hogy a Pannon Safe utasbiztosítását meg lehet kötni akár online is. Ezáltal nem volt gond, hogy hétvégén jutott eszembe a dolog, és már hétfőn hajnalban utaztunk is. Mindössze pár perces művelet a weblapjukon megkötni.
A kalkulátorban teljesen egyénre tudom szabni az ajánlatot. Be tudom állítani, mikre nyújtson fedezetet, és azt is, mekkora összegre legyen biztosítva. Ezek után csak az utazók és az utazás adatait kell megadni, és gyakorlatilag már csak a megfelelő ajánlat kiválasztása maradt hátra. Ez a folyamat 5-10 percnél többet biztosan nem vesz igénybe.

A párom megnyugodott, amikor végre megkaptuk a visszaigazolást az utasbiztosítás megkötéséről. Most már biztonságban vagyunk, és felhőtlenül élvezhetjük majd a nyaralást.

utasbiztosítás