Vendéglő helyett bio termékeket vásároltam, kiegyensúlyozott étrendért

Az ember nem is gondolná, mennyi élelmiszernek van egészségesebb változata, amíg rá nem szorul, hogy változtasson az étrendjén. És én most nem arra a néha napján felmerülő: le kéne fogyni étrend változtatásra gondolok, hanem a sokkal drasztikusabb allergiából vagy betegségből adódó étrend változtatásra. addig jó, amíg minél kevesebben tapasztalják meg, de azoknak akik esetleg hasonló helyzetben vannak mint én, itt a biocity.hu.

Az itt található márkáknak egy részét lehet hogy láttad már valamelyik helyi drogériában, vagy ESETLEG vegyes boltban. De valószínűleg úgy kellett össze halásznod egy-kettőt. Ezzel szemben itt mindent megtalálhatsz, amire szükséged lehet akár a konyhában akár a smink asztalnál vagy a fürdőben.

Persze ennek, így-is úgy is ára van. Mivel mi vagyunk a kisebbségben, ezért ezeknek a termékeknek magasabbak az árai, mint a mezei többek között glutént és/vagy laktózt tartalmazó élelmiszereknek, plusz ott van még a szállítási költség is. Éppen ezért a vásárlás után, ha regisztrálva vagy, jár vissza “jutalom”, persze ennek érdekében sokat kell költeni, hogy többet kapj vissza. Azoknak viszont, akik rendszeresen vásárolnak innen ez nem jelenthet nagy problémát, pláne, ha meggondoljuk mennyi pénz megy el egy-egy nagy bevásárlás alkalmával. Ennél is többet kaphatsz vissza, ha valaki a te ajánlásodra kezdi használni az oldalt, illetve akinek ajánlottad az pedig 10%-kal kevesebbet fizethet az első rendeléséért.

Szóval, ha téged is érdekel, vagy szükséged van a reform konyhára és/vagy étrend kiegészítőre, nézz rá a biocity.hu oldalára, és dönts bölcsen.