A héten megbeszéltük az unokatesómmal, hogy beülünk egy hozzájuk közeli étterembe. Neki ez a kedvence és nagyon szerette volna nekem megmutatni, hiszen tudja, hogy én is imádom az éttermeket és szeretek újakat kipróbálni. Egész nap nagyon lelkes volt és alig várta, hogy eljöjjön a 12 óra, hogy találkozzunk. Út közben is nagyon sokat mesélt az étteremről, a fogásokról és el kell, mondjam összecsordult a nyál a számban, annyira jól hangzott, amit mondott. Be is ültünk az étterembe, ahol a mellettünk lévő asztalnál tényleg iszonyatosan jól kinéző kaják sorakoztak és olyan jó volt nézni, ahogy a szomszéd asztaloknál ilyen jó ízűen ettek, hogy már én is pont olyan lelkes voltam, mint az unokatesóm. Ekkor egyszer csak egy pincér lány állt elénk, én pedig furcsálltam, hogy vajon miért nem hozta az étlapot, nagyon gondterheltnek tűnt. Sajnálom uraim, mondta szomorúan. Nincsen konyhánk. Az unokatesóm csak bámult, mint borjú az új kapura, látványosan nem értette a helyzetet. Én pedig meg kérdeztem, hogy esetleg zárva vannak már vagy mi a probléma. Ekkor mondta el a lány, hogy dehogyis csak valami probléma adódott a vízhálózattal és emiatt el kellett zárni a vizet az egész épületben, emiatt pedig sajnos be kell zárniuk, emiatt pedig nagyon el van keseredve, mert ez volt az első munkanapja.
Eszembe is jutott egyből, hogy bizony én nem régiben hallottam egy nagyon jó szolgáltatásról, ahol van SOS vízszerelés Budapesten és Pest megyében, így Sóskútra is ki tudnak jönni, ahol a vendéglő volt. Azonnal mondtam is a kislánynak, hogy ne aggódjon, szeretném, ha szólna minél hamarabb a felettesének, mert segíteni szeretnék nekik. A kislány elmosolyodott és oda is hívta a tulajdonost. Mondtam neki hogy ismerek egy oldalt, amire mindenképpen keressen rá. Ő azonnal elő is vette a telefonját és elkezdte bepötyögni az általam mondott weboldal linket. Miután betöltött elkezdtem neki magyarázni, hogy mit hol talál benne. 6 db menüpont van vízszerelés, csatornázás, csőtörés, dugulás elhárítás, csatornakamerázás és fűtésszerelés. A vízszerelési menüpontban összegzik azt, hogy milyen hibákkal lehet őket keresni, itt ő is meg tudja nézni, hogy ők jók-e ehhez a problémához. . Azt is mondtam, hogy pontosan mit takar az SOS kifejezés, hiszen akár 1 órán belül is ki tudnak menni az adott problémás helyhez, így meg lenne mentve a mai napjuk, ha a probléma nem olyan nagy és a szakemberek gyorsan meg tudják csinálni. . Biztosítóval is lehet náluk fedezni a költséget, mivel a számláikat biztosító társaságok is elfogadják, gondoltam ezt is megemlítem hátha nekik fontos információ. 0-24-es ügyfélszolgálattal rendelkeznek, illetve visszahívást is lehet kérni, itt le is lehet írni az adott problémákat, így ők már azonnal tudnak is segíteni benne. A tulajnak nagyon tetszett a weboldal és nagyon boldog volt, hogy végre talált egy profi szolgáltatót, aki vállal SOS vízszerelést Budapesten és Pest megyében is, ugyanis elmondása szerint az a legjellemzőbben a jó szakemberek csak a belvárosban dolgoznak. Örült, hogy a weboldalon az volt kiírva hogy 1-2 órán belül tudják vállalni a javítást, így nem kell egész napra bezárni az éttermet. Végül mi is nagyon jót ettünk ott és kár lett volna ezt a fantasztikus éttermet akár egy napra is bezárni, mert tényleg nagyon finom ételeket készítettek. Mindemellett pedig még vagy 3-an elkérték a linket, mert nagyon szimpatikus volt nekik ez a szolgáltatás.